Fotók megtekintése

Végardó Fürdő Sárospatak

3950 Sárospatak, Határ út 2.BMutasd térképen
Minősített fürdő
strand
Jegyárak megtekintése

Általános információk

  • Büfé
  • Élményfürdő
  • Parkolás
  • Strand
  • Szauna

Élményfürdő

  • Gyermekmedence

Képek

Videó

Leírás

A Sárospatakra nagy számban látogató turisták valamint a város lakóinak pihenését, gyógyulását és kikapcsolódását egyaránt szolgálja a Végardó Fürdő.

A kincset érő termálvízre kutató fúrás révén 1959-ben találtak rá. Az első medencét, mely fából készült a Bodrog folyó partján alakították ki. Két évvel később a jelenlegi fürdő területén társadalmi munkával épült az első, meszelt falú medence.

A látogatók korosztályi összetételéhez igazodva gyermekmedencét, majd a 70-es években úszómedencét alakítottak ki. Ehhez hamarosan tanmedence és öltözőépület csatlakozott. A XXI. századi igényekhez igazodva 2002-ben csúszdás fürdőmedencét építettek, lényegesen bővítve a vendégek szórakozását szolgáló vízfelületet. A leginkább látogatott termálmedencét 2004-ben mozaikburkolattal látták el és számos élményelemmel gazdagították. A gyermekmedence vízforgató és szűrőberendezését 2007-ben adták át.

A fürdőzők legnagyobb örömére Végardó Fürdő néven, megújult környezetben kibővült szolgáltatásokkal várja vendégeit a nagy múltú fürdő 2009 júniusától. E beruházás részeként készült el az „Acapulco” medence, bébi pancsoló és baba-, mama-pihenő. A vendégek melegkonyhás étterem, valamint büfék és strandcikk árusok kínálatából válogathatnak. A sportolási lehetőséget kondipark, homokos kézilabdapálya biztosítja. A feltöltődést segíti az igénybe vehető 2017-ben átadott” Szaunavilág”és masszázs is.

A termálfürdő 38 ˚C-os gyógyhatású vízével várja a hazai és külföldi vendégeit. A vizet két kút szolgáltatja, melyek hőfoka – a kútfejnél mérve – 49 ˚C. Jelentős a víz ásványi anyag tartalma: kálcium-, magnézium-, nátrium-szulfátos, hidrogén-karbonátos jellegű, fluoridos hévíz. Ízületi és érrendszeri megbetegedések utókezelésére javasolt, ezen kívül nőgyógyászati panaszok enyhítésére is alkalmas, sőt ivókúraként is alkalmazható.

A fürdő mellett parkosított camping található, 8 db. ötszemélyes faház és 120 sátorhely áll a pihenni vágyók rendelkezésére május elsejétől szeptember végéig. A fürdő közvetlen közelében ” Végardó Szálláshely” néven, 8 szobás 24 férőhelyes szálláshely, társalgóval, konyhával,nagy terasszal, zárt parkolási lehetőséggel további szálláslehetőséget biztosít.

Írd meg a véleményed

Vélemények

Még senki nem minősítette ezt a fürdőt.

Értékelje Ön ezt a fürdőt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

/ 10

Az űrlap elküldésével Ön elfogadja az Adatkezelési tájékoztatót.

Térkép

3950 Sárospatak, Határ út 2.BÚtvonaltervezés ide
Loading
Középre
Forgalom
Kerékpárral
Tranzit
Jelenlegi pozíció
Google MapsIrányok lekérdezése

Hasonló fürdők

Hungarospa HajdúszoboszlóHungarospa Hajdúszoboszló4200 Hajdúszoboszló, Szent István park 1-3.
Zalakarosi FürdőZalakarosi Fürdő8749 Zalakaros, Termál út 4.Baba- és családbarátÉtkezési lehetőség a fürdőbenRosszidőben is, beltéri medencékSzállás fürdővel egy épületben
Aquaticum DebrecenAquaticum Debrecen4032 Debrecen, Nagyerdei Park 1.
Bükfürdő Thermal & SpaBükfürdő Thermal & Spa9740 Bük, Termál krt. 2/A.Baba- és családbarátÉtkezési lehetőség a fürdőbenRosszidőben is, beltéri medencék